.jpg)

Villány már a történelem előtti időkben lakott volt, amit bronzkori leletek is tanúsítanak. A szőlőművelés eredete feltételezhetően a keltákig, bizonyíthatóan a rómaiakig nyúlik vissza. A Szársomlyó hegy oldalában feltárt római kori oltárkő felirata 50 ha szőlőtelepítést dokumentál.
A honfoglalás után a területen a Kán, Kalán és a Bor nemzetség telepedett le. Később valószínűleg királyi birtok volt. Atatárdúlás után a magyarság elsősorban a várak (ezen a borvidéken Siklós és Szársomlyó) környékén művelte a szőlőt. Erre utal IV. Béla király 1247-ben – a szársomlyói vár alapítólevelében – említi Harsány határát a szőlőkkel.
A mohácsi vész idején a terület Perényi Péter tulajdonában volt. A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult. Az elpusztult magyar faluba a törökök szláv (főként rác ) népességet telepítettek. Az 1687-es győztes nagyharsányi csataután a megfogyatkozott lakosságot szervezetten pótolták újabb rác és főleg német nemzetiségűekkel.
1857. május 2-án elérte a vasút a települést, amikor átadták a Pécs–Mohács- vasútvonalat, majd 1870. december 20-án megnyitották a Villány-Ezsék vasútvonalat, legutóbb pedig 1910. július 31-én a Barcs–Villány-vasútvonalat.
1950-ben hozzácsatolták a Villánytól 1,5 km-re keletre levő Virágos községet. 2001- ben lakosságának 6,8%-a német nemzetiségű volt. 2000-ben nyerte el a városi címet a település.
2014. október 3-án átadták a települést elkerülő 4,3 km-es utat, amely magába foglalja a Villány– Magyarbóly-vasútvonal feletti felüljárót is.
Forrás: wikipédia
| Villány | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország | |||
| Régió | Dél-Dunántúl | ||
| Megye | Baranya | ||
| Járás | Siklósi | ||
| Jogállás | város | ||
| Polgármester | Takáts Gyula | ||
| Irányítószám | 7773 | ||
| Körzethívószám | 72 | ||
| Testvértelepülései |
| ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 2524 fő (2014. jan. 1.) | ||
| Népsűrűség | 112,03 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 22,02 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
| é. sz. 45° 52′ 10″, k. h. 18° 27′ 20″ ▼ | |||
Kattints id a szöveg módosításához.